A LOST írói úgy alkották meg sorozatukat, hogy a lehető legközelebb legyen a valósághoz, vagy legalábbis annak hasson. Ennek érdekében bevetettek mindent, ami mozgósítható, és beleszőhető a történet cselekményébe. Így fordulnak elő benne filozófusokra utaló nevek, irodalmi hivatkozások, de helyet kap egymás mellett a vallás és a tudomány is.

A LOST - Eltűntek története nem csak fizikai világban mozog, hanem a metafizikai síkon is. A szereplők gyakran találják önmagukat egy olyan pillanatban, amikor saját múltjuk megkísérti őket valóidejű életükben, a szigeten. A sorozat kreatív csapata gyakran nevezi el a karaktereket a filozófiatörténet nagyjairól, és mint mondják a név (sokszor) kötelez...

Mikhail Bakunin (1814 - 1876) egy orosz forradalmár és anarchista filozófus volt. Visszautasított minden irányító szervezetet bármi legyen is a neve, vagy bármily formában is testesüljön meg - beleértve az uralkodókat, a hatósági személyeket és Istent. Bakunin visszautasította a szabad akaratot, mint vallási koncepciót; míg a természeti jelenségek materialista magyarázatának szószólója volt, addig forradalmárként hitt az emberiség ama képességében, hogy szabadon formálják a világot és a tudományokat maguk körül. Hitt abban, hogy a társadalmi szerveződés a szabad kapcsolaton alapszik személy és közösség között - "Mindenki szabadsága alapvető a saját szabadságomhoz." Bakunin élesen bírálta Jean-Jacques Rousseau elméletét, különösen a politikai és az emberi természetet illetendően.

Jeremy Bentham (1748 - 1832) egy utilitarista és pozitivista filozófus volt. Hitt az állam és az egyház szétválasztásában, a női egyenjogúságban, a rabszolgaság és fizikai büntetés eltörlésében, a szabad kereskedelemben és a homoszexualitás legalitásában. Továbbá ő volt a Panopticon nevű börtön tervezője. Egyesek úgy vélik, hogy a Hattyú állomáson található Rejtett Térkép struktúráját a Panopticon teveire alapozták. Érdemes megjegyezni, hogy ahogy Rousseau, úgy Bentham is lefektette a francia forradalom alapjait. Kapcsolatban volt a forradalom vezetőivel.

Edmund Burke (1729 - 1797) egy ír államférfi, parlamenti képviselő és az Old Whigs vezetője. Legjelentősebb ideái az amerikai forradalom védelmével, valamint a tiszta demokráciával kapcsolatban születtek. Emellett a francia forradalom ellen szólt. Radikális társadalmi változásai egy olyan teóriára hivatkoznak, melyek sosem lettek kipróbálva.

Thomas Carlyle (1795 - 1881) skót író és filozófus. Carlyle írt egy könyvet Hősökről címmel (Heroes and Hero Workship), amelyik a hősök alapvető hiányosságait tárgyalja, és a kihívásokat, amelyeken helyt kell állnia. Ennek tükrében egy érdekes paradoxonra lehetünk figyelmesek Boone Carlyle nevében, amelyik összehozza a Carlyle nevet Daniel Boone nevével, aki egy ismert amerikai népi hős archetípusa. Boone a sorozatban is el szeretné érni, hogy az emberek hősként ismerjék - utolsó tette is egyfajta hősködés volt.

David Hume (1711 - 1776) a szkeptikus filozófiai irány, valamint a naturalizmus képviselője. Ahogy Desmond, David Hume is skót volt. David Hume gondolkodására nagy hatással volt John Locke. 1763 és 1765 között Lord Hertford titkárja volt Párizsban, ahol barátságot kötött Rousseau-val. Határozottan fellépett a csodákban való hit ellen, mert úgy értelmezte őket, mint a természeti törvények ellen elkövetett erőszak. Írásaiban kitért az emberbaráti törődésre (Desmond és Jack talákozása) és ellentétbe állította az önérdekkel (Sawyer karaktere). Az emberi szellem észleleteit ideákra és benyomásokra osztja. Különbségüket az teszi, hogy mennyire elevenen bukkanak fel a szellemben, hatolnak az elménkbe.

Azok az észleletek, amelyek a legerősebben bukkanak fel: a benyomások. Ilyen például az emóció, a szenvedély. Az ideák azok a halvány képmások, amelyek az elménkben a benyomásokból keletkeznek. Alvás közben és lázas állapotban azonban az ideák megközelítik a benyomásokat, de olyan is lehetséges, hogy a benyomások oly halványan jelentkeznek, hogy nem tudjuk megkülönböztetni őket az ideáktól. A benyomások először az érzékekre gyakorolnak hatást, a szellem által ebből létrehozott másolat az idea. Írta továbbá, hogy a szabad akarat ellentmondásosan igényli a determinizmust (eleve elrendeltetés elve), hiszen ez pont ellent mond a szabad akaratnak.

John Locke (1632 - 1704) egy felvilágosodás korabeli filozófus volt, aki a természet és a társadalom közötti kapcsolat kérdéseivel foglalkozott. Úgy vélte, hogy a természet államában minden ember egyenlő, és joguk van a zsarnok megbüntetésére. Locke filozófiájának központja az ismeretelmélet, amelyet részletesen a Értekezés az emberi értelemről című művében fejt ki. Az ismeretelmélet feladata, hogy az emberi megismerés eredetét és alapelveit feltárja és rámutasson az ember megismerő-képességének a határaira. Az emberi tudás természetének a vizsgálata azzal a haszonnal jár, hogy feltárja, meddig is terjed a megismerő képességünk, és mi az, ami meghaladja a megismerő képességünk - vélte Locke. Létrehozta a Tabula Rasa kifejezést, ami azt jelenti, hogy minden ember születésekor egy üres laphoz hasonlít. Minden meghatározott képzet csak ezután, tapasztalatból ered. Ez a felfogás fogalmozódik meg a Tabula Rasa című epizódban, valamint az ...In traslation-ben, ahol Locke így szól Shannon-hoz: "Mindenki új életet kapott ezen a szigeten Shannon. Talán a tiéd épp most veszi kezdetét." A tapasztalásnak két módja van: az érzékelés és az eszmélkedés. A külső világ benyomásait érzékeljük, saját lelkivilágunkról pedig belülről, intuitív módon tájékozódunk. Mint ahogy nincsenek velünk született elméleti ismereteink, mondta Locke, éppúgy nincsenek velünk született erkölcsi (gyakorlati) alapelvek sem. Mert ha az erkölcsi szabályok minden emberrel vele születnének, akkor általánosan elfogadottnak kéne lenniük.

A tapasztalat azonban nem ezt mutatja: ami egyes népeknél igazságos az lehet, hogy más népnél törvénybeütköző. Locke-nál a törvény kiemelten fontos : a törvény az egyedüli olyan közhatalmi aktus amelynél megkövetelt feltétel - sőt fogalmi elem - a társadalmi jóváhagyás. Ebből viszont világosan adódik az, hogy törvényt csak a törvényhozó hatalom hozhat, hiszen a "társadalom felett csak a társadalom tagjainak beleegyezésével és a tőlük kapott felhatalmazás alapján lehet valakinek törvényhozó hatalma. Locke szerint ahol nincs törvény ott nincs szabadság sem. Az ember természetes szabadsága, hogy a természet törvénye szabályozza őt, de semmi más nem szabhat neki korlátot.

Jean-Jacques Rousseau (1712 - 1778) egy genfi filozófus, aki a politikai és szociális területeken is tevékenykedett. Rousseau alapvető különbséget látott a társadalom és az emberi természet között. Szerinte az ember természetből fakadóan jó, de a társadalom elrontja. A társadalmat mesterségesnek látta és úgy tartotta, hogy a társadalom fejlődése az emberi jólét ellen hat, különös tekintettel a társadalmi egymásrautaltságra. Filozófiája szerint a társadalom negatív hatásai az erkölcsös emberben az egészséges önszeretetet büszkeségbe alakítják át. Az "Értekezés művészetekről és tudományról" című műben Rousseau vitatja, hogy a művészetek és a tudományok hasznosak lennének az emberiségnek, mert nem az emberi szükségletekre adandó válaszként fejlődtek, hanem a büszkeség és a hiúság eredményeként. Ezen kívül lehetőséget teremtettek a semmittevés és a pazarlás kialakulására, ami az ember romlását segíti elő. Rousseau volt korának egyik legvitatottabb szerzője a vallásról alkotott nézetei tekintetében. Nézetei, hogy az ember természettől fogva jó, szembenállt a katolikus egyház "eredendő bűnről" alkotott nézeteivel.