FIND815
Köszönet a szövegért a Find815.extra.hu weblapnak, valamint a szerkesztoinek: Joshjb-nek, Gelmir-nek, valamint gerí-nek.
Rejtélyek, összeesküvés, kaland... és bár kaptunk válaszokat, mégis vannak megmagyarázatlan kérdések is jócskán. Mindezt az ABC új alternatív valóságjátéka nyújtja számunkra, a FIND815, melyet arra hoztak létre, hogy olyan területekről rántsa le a leplet, amelyek az ABC nagysikerű sorozatába, a LOST - Eltűntekbe valamilyen oknál fogva nem tudtak bemutatni.
Az alább következő összefoglaló nem törekedik a teljességre. Aki lépésről lépésre tudni szeretné a dolgokat, annak e posztok között kell visszafelé lapozgatni és olvasni.
A történet főhőse Sam Thomas, aki a játék kezdetekor még az Oceanic Airlines légitársaságnál dolgozott, informatika-technológus technikusként. Barátnőjével, Sonyával már az eljegyzést fontolgatták. Sonya utaskísérőként dolgozott az Oceanicnél, és sajnálatos módon rajta volt a szerencsétlenül járt 815-ös járaton. A légitársaság keresőcsapata több heti keresése eredménytelenül zárult, és a cég bejelentette, hogy a keresés hiábavaló volt. Sam története jóformán innen veszi kezdetét. Válaszokat akar, és ha más nem adja meg neki, hát saját maga fogja azokat megkeresni. Elszánt nyilatkozatot tett egy híradónak. És úgy látszik, ez a nyilatkozat sok más emberhez is eljutott, akik féltették bizonyos titkaikat.
Azon a napon, amikor az Oceanic Airlines bejelenti, hogy visszatér a piacra, Sam egy rejtélyes e-mailt kap. Sonya egyik barátja, akit Sam nem ismert, fejezte ki részvétét, és küldött egy képet Sonyáról. A kép azonban sok helyen eltért a valódi Sonya képétől. Szőkébb volt, kékebbek voltak a szemei, és volt egy szépségfoltja az ajka felett. Sam rájött hogy ezeken a pontokon, jókora nagyítással kódolt üzenetek láthatóak.
- Haj: Ne mondd el senkinek, súlyos következmények
- Jobb Szem: Szunda-árok
- Bal Szem: Christiane I
- Anyajegy: Fekete Szikla
Sam ledöbben a hihetetlen üzenettől. Válasz levelében csak annyit tud írni - Ki vagy te? - De válaszára hibaüzenetet kap, amit azonban ha jobban megnézzük újabb morzsát dob elénk a LOST mitológiából, ugyanis kódolt üzenetet tartalmaz. Az üzenet legalján található a sok rizsa között egy the-maxwell-group.com kiírás... Itt bukkant fel az a rejtélyes szervezet, amelyről még sok minden kiderül a játék során. A honlap termesztésen nem elérhető még egy darabig.
Ezután Sam a térképen beazonosítja a Szunda-árkot, ami egy földtani jelenség Bali partjainál. Bővebben...
Annak érdekében, hogy minél többet megtudjon a Christiane I-ról, Sam e-mailen egy barátjától, Tracey-től kér segítséget e-mailben. A lány válaszából megtudjuk, hogy a Christiane I egy hajó, amely jelenleg a Dzsakarta (Jakarta) egy kikötőjében dokkol és egy expedícióra készül, bár azt nem tudta kideríteni, hogy hova is indul. Sam rájött, mi a teendője, feljutni a hajó fedélzetére. Barátjától David Massinghamtől kér segítséget, hogy jutassa fel a legközelebbi járatra, ami Dzsakartába indul.
Eközben egy hangüzenet során megtudhatjuk, hogy Sam édesanyja látta fiát a televízióban, és aggódik érte, hogy viselkedésével elveszítheti a munkáját is. Ezért felveszi a kapcsolatot az Austral Air légitársasággal, és megkéri őket, hogy ha adódna munkalehetőség feltétlen értesítsék őt.
Az indulás előtti éjszaka Sam arra ébred, hogy a szél régi hálószobájuknak ajtaját csapkodja. Miközben csukná be az ablakot, Sonya arcképe tükröződik az üvegen és azt suttogja "őrülten szeretlek". Sam ijedten fordul meg, de csak Sonya egyik Oceanic-es egyenruháját látja vállfán lógni.
Sam követte a titokzatos üzenetet a Maxwell-Group-tól, és eljutott Dzsakartába, ahol megtalálta a Christiane I nevű hajót. Már csak fel kell jutnia a fedélzetre, és részt kell vennie egy ismeretlen expedíción.
De a fedélzetre jutás (és maradás) mégsem olyan könnyű, mint Sam hitte. A fedélzeten beszél Ockham kapitánnyal, munkába szeretne állni, de a férfi kijelenti, hogy nincs szüksége több emberre a legénységben, ráadásul pénzük sincs kifizetni a munkáját. Sam azt mondja, nem kell neki más csak kaja, kifüggeszt egy függőágyat a fedélzetre és ott elalszik. De a kapitány hajthatatlan. Ekkor azonban az hajó rádiója szikrát fog és füstölni kezd. A kapitány leszól a kabinban Oscar Talbot-nak, a megbízójának, ugyanis ha a rádiót nem cserélik ki mihamarabb, az expedíció nem indulhat el, csak jóval később a kitűzött határidő után. Mr. Talbot szerint ez megengedhetetlen. Eközben azonban Sam munkához lát, felismeri a rádió típusát, és szerelésbe kezd, ha sikerül megszerelni addig, amíg a várt hívás beérkezik, maradhat a hajón... A művelet sikerül, Sam a hajón maradhat, ámde Mr. Talbot, a főfejes érdeklődik, hogy Sam-nek vajon milyen célja lehet a Szunda-ároknál? Sam csak annyit mond, hogy szeretne elmenni. Talbot gyanakodva kérdezi hogy menni, vagy menekülni? A kapitány azonban kijelenti, hogy egy technikusra neki szüksége van, mert ha a nyílt vízen lesz gondjuk, akkor nincs kihez fordulnia. Tehát Sam "Isten hozott a fedélzeten!".
A hajón egyetlen kapcsolata a külvilággal a laptopja, az internet és a műholdas telefonja. A e-mail fiókjába többször kap rejtélyes üzeneteket, amelyeket ha megfejt bizonyos információk birtokába juthat. Az első ilyen e-mail egy számhalmaz, látszólag teljesen logikátlan sorrendben. Ám ha jobban megnézzük vannak számok, amelyek halványabban vannak jelölve, ha ezeket leírjuk ezt kapjuk: - 1 1 . 1 7 8 4.
Az utazás során Sam egyszer egy régi típusú rádiót vesz a kezébe. Tekergeti a gombokat, mégnem a recsegés közepette valamit meghall. Egy férfi hang bontakozik ki a recsegés közepette. "... és híreink közül először. Azt jelentették, hogy a repülés úttörője Amelia Earthart eltűnt. Miss Earthart Új-Guineaból Howland-szigetre tartott éppen világ körüli utazása során. A repülésügy fáradhatatlan szószólója, Miss Earthart volt az első nő, aki átkelt az Atlanti-óceánon, sőt az első, aki egyedül tette ezt meg. Úgy tekintett a repülésre, mint az utazás viszonylag legbiztonságosabb formájára, amelyet széles körben alkalmazni kellene. Az utolsó bizonyított kommunikáció az Egyesült Államok Partiőrsége által 8:43-kor fogott adás volt, és az jelezte, hogy Miss Earhart Lockheed [repülőgéptípus] Electrája fogytán volt üzemanyagának. A Partiőrség keresőcsatapa már úton. Egyéb beszámolók akadnak szerte a Csendes-óceánon, melyek szintén fogták Miss Earthart gépéről az adást, de ezek egyelőre még nem megerősítettek [zaj, az adás elveszik] ..." Sam visszateszi a rádiót a helyére.
Amelia Earthart egy pilótanő volt, aki első nőként kívánta átrepülni a földet, ámde repülőgépe 1937. július 2-dikán lezuhant, és sosem találtak a nyomára. Szóval az adás amit fogott, a múltból érkezett. (Vagy valaki csúnya játékot űzött vele?) A hölgyről itt találtok bővebben információkat.
Eközben Sam megkérte Tracey-t, aki a játék során egyfajta lexikonná avanzsált, hogy derítsen ki mindent egy bizonyos Fekete Szikla nevű hajóról. A hajóról, ami 1881-ben tűnt el, miután elhagyta Pápua Új Guineát, és mi már tudjuk, hogy a Szigeten van. A részletek itt olvashatóak.
Sam úgy érzi, hogy hiába jött (küldték) a hajóra, és ez addig fokozódik benne, még nem elhatározza, hogy a következő kikötés alkalmával kiszáll a hajóról. A kapitány azonban közli, hogy 15 mérföldre elkerülik a legközelebb kikötőállomást, a Karácsony-szigetet, és valószínűleg csak következő év januárjában kötnek ki. Sam tehát kénytelen a hajón maradni. A hídról lefelé tartva tanúja lesz annak, ahogy Mr. Talbot tengeri betegséggel küszködve kimegy a kabinjából, és nyitva hagyja az ajtót. Sam beoson, és hosszas kutakodás után végül is felfedi Oscar Talbot megbízóinak kilétét, aki nem más, mint a Maxwell-Group, aki a Widmore Corporation leányvállalata (Penny apjáé). felfedezés után Sam kijön a kabinból, de szerencsétlenségére az arra járó Talbot észreveszi, Sam azzal menti magát, hogy nem kutakodott, csak látta hogy nyitva az ajtó, és gondolta becsukja. Azonban Talbot gyanúja egyre csak növekszik.
Sam eközben újabb rejtélyes e-mailt kap. Olyan mint a számokból álló, csak most betűkből áll. Feladója ismeretlen. A betűk között van egy kettő, ami picit kilóg a sorokból, ezek: AABBCFC. Ha az angol ábécé alapján feltesszük, hogy A=1, B=2, C=3 stb. Akkor a következő számsort kapjuk. 1122363, ami akár egy koordináta is lehetne 112°23′36". És ha emlékezünk még az ehhez hasonló számokból álló e-mailre, ahol a -11.1784 számsor jött ki, ez is lehet egy koordináta -11°17′84". És ha ezt felvisszük a google-mapba, akkor egy pontot jelölünk ki vele a Szunda-árok mentén.
Sam édesanyja újabb aggódó hangüzenetet hagy fia üzenetrögzítőjén, ezért Sam megkéri Tracey-t, hogy látogassa meg édesanyját, mondja meg neki hogy jól van, de valószínűleg nem tér vissza karácsonyra. Sonya szülei is aggódnak Samért, mert tudják, hogy közeleg az évfordulójuk. Meghívják magukhoz, de Sam finoman visszautasítja, ugyanis külföldön van, így nem tud elmenni.
Tracey aggódik Samért, ezért megkéri ha vége van annak amit csinál feltétlen látogassa meg a BaliHolidayFun.com weboldalt, és kapcsoljon ki ott a napsütésben. A honlapon feltűnik egy e-mail cím baliholidayfun@gmail.com. Én bátorkodtam elküldeni egy e-mailt erre az e-mail címre, és a olyan válaszlevelet kaptam ami tele volt kóddal, mint az első Maxwell Group-os e-mail. Hát igen a szokásos kifolyik-a-szemem-még-megtalálom rejtvény. Ennek a menete a következő: (nem) minden / jel előtti karaktert meg kell keresni, majd azokból egy értelmes honlapcímet összeállítani és így a következő linket kapjuk meg:
http://www.find815.com/steg/stegosaurus.png
Sam az éjszaka alatt a fedélzeten sétál, amikor különös hang kelti fel a figyelmét. Jellegzetes hang, olyan mint amikor valami bezavarja a rádiót, és a elektromos készülékeket. Lemászik a kapitány hídjára, és különös jelenséget tapasztal. Az összes elektromos ketyere megbolondult, villog a fény. Valószínűleg a Hattyú állomás által keltett elektromágneses lökéshullám okozhatta, bár ez csak spekuláció, nem tény.
Sam a Christiane I hídján épp a hajót kormányozza, miközben Ockham kapitány a töltőre feldugott laptopon dolgozik. Amikor a kapitány egy pillanatra kimegy, Sam odaugrik, és szétszerel egy kábelt, ezzel pedig elintézi, hogy a laptop kikapcsoljon. Amikor a kapitány visszatér megkéri Samet, hogy szerelje meg még idehívja Talbot-ot. Amint a kapitány távozik, Sam pillanatok alatt összeszereli a kábelt, amit szétszedett, a pendrive-ját elhelyezi az USB csatlakozóba és a kód feltörése után, megkeresi a két koordinátát (112°23′36"; -11°17′84".), és rájön, hogy a kijelölt pont a Szunda-árokban van.
Később Talbot kérdőre vonja, ugyanis a koordinátás papírt figyelmetlenül a laptop mellett hagyta. Sam először lottószámokról hadovál, majd elmondja hogy a Maxwell, Talbot munkáltatói kérték meg hogy jöjjön a fedélzetre, és ők küldték a koordinátát. Talbot sokat sejtetve csak annyit mond "Maga nem tudja kivel áll szemben".
Sam megköszöni Tracey-nek, hogy ránézett édesanyjára, és hogy ajánlott a BaliHolidayFun weboldalát, bár nem hinné, hogy kikapcsolódásra lenne kedve. Egy e-mailen értesül arról, hogy egy dobozgyár, aminek résztulajdona volt leégett, és Randy, a főnök őneki is fizet a biztosítási pénzből. Tehát Sam összeköttetésben állt Hurleyvel. És kap egy újabb rejtélyes e-mailt, aminek kódolt üzenete az "őrülten szeretlek". Az a mondat, amit Sonya szokott neki mondogatni.
Sam egy másik éjszakán a Christiane I hajó fedélzetén mászkál, amikor különös fényre lesz figyelmes, a láthatáron. Zöldesen dereng a horizont felett. Látcsövet vesz magához, hogy közelebbről szemügyre vehesse. Ez valószínűleg egyike a Hattyú állomás elektromágneses kisülésének utójátékainak egyikének.
De Tracey szerint ez az Aurora Australis. Az Aurora Australis egy természeti jelenség a déli földgömbön, melynek során az égen különös fények jelennek meg az antmoszférában taláható mágneses erő hatására. A napból érkező töltött részecskék belépnek a légkörbe és összeütköznek a Föld mágneses mezejével, ezzel fényt bocsátanak ki (hasonlóan, mint amikor elektronok kerülnek egy neoncsőbe). Különösen intenzív fény energia egy trillió (1 000 000 000 000 000 000) watt elektromosságot hozhat létre. Az Aurora Australis a déli mágneses pólus körül észlelhető. Az sarki fény legtöbbször 15-40 percig észlelhető, és talán 2-3 óra után tér vissza. A leggyakrabban előforduló színek a zöld és a rózsaszín, de előfordulhat még piros, narancssárga, lila és kék is.
Egy éjszakán Sam Ockham kapitánnyal beszélget a gépházban. Megmutatja neki a koordinátákat, és végül sikerül rábeszélnie arra, hogy menjenek a megadott pont felé a hajóval - s ezzel térjenek el az eredeti útiránytól. Természetesen a mozgatórugó Ockham esetében a háromszoros fizetés, az esetben, ha megtalálják a keresett Fekete Sziklát. Elmennek a hídra, de ekkor hallják ahogy Mr. Talbot súlyos léptekkel közeledik felfelé a lépcsőn. Ockham improvizál, lemegy valami hasból kapott témáról beszélgetni megbízójával, még Sam a hajót irányítja. Zátonyokat kerülgetve ér el végül is a cél közelébe, amikor Ockham és Talbot visszatérnek. Ockham elrántja Sam-et a kormánytól, és közli hogy sosem szabadott volna rá hallgatnia. Talbot eközben elmeséli, hogy Magnus Hanso, a Fekete Szikla kapitánya útvonalának minden koordinátáját feljegyezte, és ezek a koordináták most az ő birtokában vannak.
Tény hogy az a pont, amit Sam mondott köztük van, de már mért lenne az a pont ennyivel különb? Ezután Sam kikel magából, elmondja Ockhamnek hogy a koordinátákat a Maxwell Grouptól, Talbot megbízóitól kapta. Talbot azonban replikál, hogy a megbízó említést sem tettek Samről. Ezután elmondja a rejtett üzeneteket, a szerelmének megmásított, kódolt üzenetet tartalmazó képét... de hiába Talbot nem enged, tartják magukat az eredeti útirányhoz. Azonban a radar pittyegni kezd. Minden szem a készülékre mered, és végül Ockham kapitány megszólal: "Mr. Talbot (hatásszünet) azt hiszem megtaláltuk a Fekete Sziklát".
Az időjárás rosszra fordul, így a hajó feltárása várat magára. Eközben Sam az e-mailei között ajánlatot kap az Austral Air légitársaságtól, de válaszából kiderül, hogy nem biztos, hogy ismét légitársaságnál szeretne dolgozni. És újabb rejtélyes e-mail érkezik egy ismeretlen címre, mely pusztán csak ennyi 411151057, aminek jelentése All is lost, azaz minden elveszett.
Sam rosszat érez a dologgal kapcsolatban. A fedélzeten sétálva próbálja kiadni a gőz, a szél süvít, az eső szitál, és a férfi Sonya nevét kiáltja. Megjelenik Sonya "szelleme?" és ez suttogja "Sam... I love you madley" (Sam... őrülten szeretlek). Ez után felbukkan Ockham kapitány és közli, hogy ne álltassa magát, amit hall az csak a szél játéka. Aztán ahogy a vihar alábbhagy, úgy lesz egyre nagyobb az izgalom, a Christiane I fedélzetén. Egy távirányítású, kamerával felszeret víz alatti jármű segítségével kutatják át a tenger fenekét. Már majdnem lejár az elem, és már mindenki feladja a hajón, amikor Sam egyszer csak meglát valamit, majd felkiált, hogy megtalálta! Ockham megjegyzi, hogy ez nem egy hajó... Sam közeledik a roncshoz, és meglátja az Oceanic logót a repülő farkán. "Ez az Oceanic 815-ös járata", és sírva fakad. És akkor most elérkeztünk a végéhez.
Sam otthon van, nézi a TV-t amiben a híradó feltárja, hogy megtalálták a Oceanic 815-ös roncsait. És hogy a megtalálók között volt Sam Thomas is, akit ugyebár láthattak a nézők, hogy ő válaszokat akar, és addig nem nyugszik. Közben nézi Sonya képét, és az asztalra rakja az első [kinyomtatott] Maxwell-es e-mailt Sonya képével, arra pedig a jegygyűrűt. Ezekután újra láthatjuk a TV-t, amiben Talbot nyilatkozik Sam-ról, és arról, hogy elmentek a Fekete Sziklát keresvén, és az 815-t találták helyette, és, hogy szerinte Samet odavezette a sors, mert megtalálta azt, amit keresett. Válaszokat akart, hát most megkapta. Sam ezt hallván elég furcsa arcot vág, mintha rájött volna valamire...
Ne feledjétek hogy az öt hét alatt, öt tárgyat is megismerhettünk, amely szerepet játszik majd a negyedik évadban. Ezek szépen sorjában:
- Oceanic Hotline - 888 548-0034
- Egy könyv benne egy cetli - Ha megtalálod juttasd vissza kérlek Pennyhez - 020 7946 0893
- Egy francia nyelvű újságcikk, ami közli hogy az Oceanic Airlines feladja a keresést
- Santa Rosa Elmegyógyintézet gyógyszeres fiolája
- Queens College Fizika Szak Tulajdona - feliratú fémszekrény
Ezeken kívül azt tudjuk még, hogy:
- A Sunda-árok meg lesz említve a 4. évadban. És valami jelentősége is lesz.
- A Christiane I nevű hajó is benne lesz a 4. évadban, de ez nem az a hajó amivel Naomi-ék érkeznek a szigetre.
- Sam valószínűleg nem lesz benne a 4. évadban. De ki tudja? : ))
- Amelia Earhart-nak a Lost-ban is szerepe van, sőt már utaltak rá a sorozatban is. -> Ez jelentheti azt, hogy van egy nő a többiek közül aki hasonlít Amelia Earhart-ra, ráadásul őt is Amelia-nak hívják. Vagy azt, hogy Ádám és Éva = Amelia és Fred. Vagy akár azt is jelentheti, hogy az anagramma a 3×16 - One Of Us c. részben erre utalt. Ezt még nem tudom. Lehet találgatni.
A következő rész csak a saját elméletem. Annyit előre leszögeznék hogy a Maxwell ugyebár a Widmore leányvállalata. A Widmore köztudottan összejátszik a Hanso Alapítvánnyal, annak pedig része a DHARMA Kezdeményezés. Tehát minden mindennel összefügg. Ezek egy hatalmas, és gazdag tudományos, technikai csoportosulást alkotnak együtt a Paik Nehézipari vállalattal. A történelemben, és a filmesek fantáziájában gyakran előfordult már a világmegváltás, a piaci egyeduralom történetét feldolgozó események. A pénz hatalom, a hatalom pedig veszélyes eszköz, és mindent meg lehet vele oldani.
Vajon a 815-ös járat utasai véletlenül ültek a gépen? Vajon a gép tényleg abba az irányba ment, amelybe gondolták? Miért van az, hogy közvetve de végül is mindenki találkozott mindenkivel, vagy olyannal, aki már találkozott az egyikükkel? Összeesküvés elmélet? Ha igen belefér-e, egy hamis roncs és hullák szerzése? Vagy egy tudományos magyarázat állna ez mögött? Kérdések, kérdések, kérdések... újra és újra.
Véleményem szerint Sam nyilatkozata a tv-ben figyelmeztette a ludas társaságot, hogy vannak mindenre elszánt emberek, akinek válasz kell. Úgy vélem Sam-et nézték ki, hiszen tényleg vakbuzgónak tűnt. Elkezdték szervezi a dolgot, rejtélyes e-maileket irogattak neki, és végül eljutott a Christiane I hajóra, ahol aztán mindenki játszotta a szerepét, legalábbis Talbot. És végül egy drámai rásegítéssel megtalálták a kérdéseket kielégítő válaszokat. Egy többhónapos vízihulla szinte már azonosíthatatlan. Azonban Talbot megjegyzése, hogy "Válaszokat akart! Hát most megkapta". Valamit felébresztett Sam-ben.




