LOST: Via Domus

Köszönet a szövegért a Lostspoilers-nek.


A játék a repülő kettétörésével illetve zuhanásával kezdődik, amit az általad alakított, új karakter, Elliott Maslow, szemszögéből tapasztalsz. Később a dzungel közepén találod magad, mint Jack a Pilot-ban, de nem emlékszel semmire.

Az egésznek a lényege, hogy megtaláld önmagad, illetve, hogy később hazajussál. Erre utal a játék címe is, a Via Domus, ami latinul "az út hazafelé"-t jelenti. Összesen 7 pálya van, de sajnos mindegyik nagyon rövid, főleg az első pár rész. Őszintén, ez volt a legnagyobb bajom a játékkal, és ezért is játszottam ilyen lassan, mert nagyon sokan mondták, hogy milyen rövid. Még akkor is ha minden egyes helyre benézel, és mindenről csinálsz fényképet.

Az általad irányított szereplőnek, Elliott Maslow-nak (jobbra), amnéziája van, azaz nem emlékszik a múltjára, azt sem tudja, miért szállt föl a repülőre. Már első éjszaka megtámadja valaki, és nem tudja, miért. A végére minden összeáll, és kiderül, hogy Elliott egy fotoriporter volt, aki egy nagy sztori miatt utazott Sydney-be. Azt is megtudjuk, hogy elárulta Lisa Gellhorn-t, az egykori barátnőjét, akit később Zoran Savo, a Hanso vállalat egyik partnere ölt meg. Elliott lefényképezte Savo-t, ahogy fejbelőtte Lisa-t, és ezért a fotóért támadta meg a szigeten Savo egyik embere.

Hiányoltam a játékban a Lost szereplőket, bár szerintem ezzel egyedül én vagyok így. Én egy olyan játéknak is örültem volna, amiben a parton vagyok egész nap és a szereplőkkel dumálok. De nem csak a főbb szereplőkkel, hanem mindenkivel! A Via Domus-ban erre kevés lehetőség volt, bár ez a játék tényleg nem erről szól. De én legalább beleraktam volna Shannon-t, Boone-t, Ana-t, Libby-t, és Ethan-t, legalább. Eko-t pedig a szigeten is szívesen láttam volna. (mert őt látni lehetett a 6. rész flashbackjében) A hangokkal volt még bajom. Sun-nak, Claire-nek, Desmond-nak, Mikhail-nak, Tom-nak és Ben-nek volt igazi a hangja, a többieknek pedig elég rossz. Azt lehetne mondani, hogy örüljünk annak, hogy egyáltalán volt aki kölcsönözte a hangját, de sajnos nem tudok, mert pont olyanokról van szó (főleg Sun, Claire, Des, Mikhail), akik a legkevesebbet szerepeltek a játékban. De ha már a hangoknál tartunk, akkor meg kell említenem a Michael Giacchino által készített soundtracket, ami nagyon jó volt, olyannyira, hogy majdnem meg tudom bocsájtani a játék készítőinek a rossz szereplőhangokat.

Még egy dolog volt a szereplőhangokon és a hosszúságon kívül, ami nem tetszett: Az, hogy állandóan a füst elől kellett menekülni. Én mondjuk szívesen lelőttem volna egy pár jegesmacit. :) Nagyon tetszett, ahogy megcsinálták a füstöt, és észrevettem egy érdekes dolgot vele kapcsolatban: Amikor tőle bújdosunk a fák között, akkor látszik a jobb felső sarokban a Via Domus-szos iránytű mutatója, ami, ha a füst ott van a közelben, nem áll meg, azaz az észak mindig máshol van. Vajon a füst is valamilyen nagy mágnes? Na, a lényeg, hogy jól csinálták meg magát a szörnyt, de a Lost-ban azért nem szokott az lenni, hogy állandóan előle menekülnek. (nem beszélve a Többiekről, akik a dzsungelben lövöldöznek)

Nézzük még a helyszíneket, mivel az volt az egyik legjobb a játékban, szerintem, hogy egy csomó helyet meg lehetett látogatni! Elliott több helyen járt már, mint bármelyik Lost szereplő! Volt a parton, a Sötét Területen, a Hattyú állomásban, a Hydra állomásban, a Pálca állomásban, a Gyöngy állomásban, a Láng állomásban, a Fekete Sziklában, rábukkant a Dharma kocsira és még sorolhatnám. Sajnos a barakkok nem voltak benne, de a szonikus kerítés igen!

Nem akarlak titeket untatni, mivel már elvileg végigjátszottátok a játékot, úgyhogy ugorjunk előre egy kicsit az időben (vagy vissza ;) ) a játék végéhez. Röviden az történt, hogy Elliott elhagyta a szigetet a Via Domus-szos hajóval, fölnézett és látott egy újabb zuhanó repülőt. Másodpercekkel később újra a parton találta magát, majd Lisa odarohant hozzá megnézni, jól van-e, és azt mondta, túlélték a zuhanást.

Először én csak hülyén néztem, egyáltalán nem értettem mi történt. Kicsit elgondolkoztam rajta, és most már naggyából megértettem, azaz szerintem a következő történt: A bunker pont akkor robbant fel, amikor Elliott a hajón volt, és valami olyasmi történt vele, mint Desmond-dal, ami visszarepítette az időben, ahol megmentette Lisa-t és együtt fölszálltak a repülőre és túlélték mindketten a zuhanást. Megváltoztatta a múltját, de a jövője ugyanaz maradt: a szigeten kötött ki. Carlton és Damon megmondták, hogy Elliott nem álmodott.

Nem fogok külön olyanokat osztályozni, hogy hang, kép stb... mert én sosem szoktam gépen játszani, így nem is értek az ilyenekhez. Inkább adok a játéknak összességében egy 7/10-et.