SFZFSZ

A Szigeten évszázadokkal, talán évezredekkel ezelőtt létezett egy ősi kultúra. Ezen népcsoport több évig is a Szigeten élt, és ezt rengeteg dolog alátámassza: a Sziget partján álló hatalmas, négy lábujjú Szobor maradványa, a Sziget belsejében felbukkanó romok, a Szoborhoz közeli ősi Kút, mélyén egy csodálatos szerkezettel, az Idő Kerekével. Sőt, ezen ősi kultúra tagjai egy Templomot is építettek, mely pincéjében él még most is a Sziget védelmi rendszere, Cerberus.

A Szobor

A Sziget partján egy hatalmas szobor állt legalább az 1800-as évektől. A Szobor, melyet szürke kőből készítettek, az egyiptomi Tawaret istennőt ábrázolja. Tawaret az egyiptomi mitológia szerint a születésnek, az újjászületésnek valamint az északi égnek az istennője. Mindkét kezében egy-egy ankh látható. Az ankh egy egyiptomi jel, mely "örök élet"-et jelent.

A Szobor valamikor 1974 előtt dőlhetett le, ugyanis 2004-re már csak a bal lába maradt meg. 2004-ben, mikor Sayidék a Többiek táborába vitorláztak, felfigyeltek a Szoborra. Sayid megjegyezte, hogy nem tudja mi a nyugtalanítobb: az, hogy a Szobor többi része hiányzik, vagy az, hogy csak négy lábujja van. Pár hónappal később, az időugrások alatt, Sawyerék láthatták a Szobrot teljes pompájában, hátulról. Mi, nézők, a teljes Szobrot az 5. évad fináléjában láthattuk.

A Szobor messziről is jól látható a hatalmas méretei miatt. Valószinűleg ez vonzotta a Black Rockot a Szigetre.

Tawaret szobra egy üres oszloptalpon állt, melyben Jacob lakott. Az oszloptalba a falrész betolásával lehetett bejutni, mely egy nagy terembe nyílt. A terem közepén tűz égett, és oszlopok voltak, melyek a szobrot tartották.

A Romok

A Romok régi kőstruktúrák maradványai, melyeket először a 'The Brig' című részben láthattunk. Miután a Többiek elhagyták a Barakkokat, Ben azt mondta Johnnak, hogy egy nagyon régi helyhez mennek -- valószinűleg ez a nagyon régi hely a Templom. Útközben letáboroztak egy völgyben, közel a Romokhoz, ahol Ben kikötötte Anthony Coopert egy kőoszlophoz.

A Kút és az Idő Kereke

A mostani Orchid állomáshoz közel valamikor egy kút állt, egy kötéllel benne. A kötél a Kút belsejébe vezet, mélyen a belsejébe, egy lefagyott üregbe. Ezen üregben található a Kerék, mely elfordításával a Sziget elkezd ugrani az időben. Ez a bizonyon üreg, a Kerékkel együtt, látszólag "időn kívül" van, hiszen az ugrásokkor tapasztalható hatalmas és vakító fény a Kút mélyéből ered.

Charlotte megemlítette a Kutat, ezért valószinűsíthető, hogy a DHARMA Kezdeményezés munkásai is tudtak az egykori kőépítményről, ergo a Kút még megvolt, mikor a DHARMA "beköltözött".