GYÖ

Csak azok olvassanak tovább, akik az ABC-n leadott utolsó epizódot is látták!


§   Összefoglalás

Múlt. Jelen. Jövő. Mind relatív.


Az időt úgy képzeljük el, mint egy hatalmas spirált. Ezek után képzeljünk el egy tollat, ami folyamatosan végig fut a spirálon, kezdve a belsejéből, egészen a végéig. Így telik az idő. A Sziget elmozdulásakor a toll felemelkedett, a korong pedig elvesztette az egyensúlyát és mint amikor egy tányér a földre esik, kiszámíthatatlanul billegni kezdett, így a ceruza néha hozzá-hozzá ér a lemez egyes részeihez, de hogy pontosan melyikhez és mikor, az kiszámíthatatlan. Ez jelenti az ugrásokat. Így ugorhat a Sziget a múltba meg a jövőbe egyaránt.


Az Orchid állomás mélyén, a Sziget egy titkos üregében, 2004. december 30.-án Ben elfordítja a kereket. A Szigeten mindenki nagy zajt és vakító fényességet észlel, mely pár perc múlva fokozódik, majd megszűnik. És hirtelen esik az eső. John Locke egyedül áll az esőben, holott a zaj előtt még ott volt, többek közt, Richard Alpert is. Felmászva egy hegyre, John megpillant egy sérült, alacsonyan repülő, sárga repülőgépet. A gép lezuhan a dzsungelben, és John mellé kiesik egy Szűz Mária szobor. Tele heroinnal. Merthogy John annak a kisgépnek a zuhanását látta, melyet évek múlva megtalál, ám ugyanakkor hónapokkal ezelőtt megtalált Bonne-nal együtt.

A Sziget elmozdult az időben. Daniel magyarázata szerint a Sziget egyszerűen kilökődött az időből, minden és mindenki aki rajta volt amikor kimozdult, a Szigettel együtt ugrál. Az egyetlen mód, ahogyan Danielék megtudhatnák, hogy mikor is van a Sziget, az az, hogy egy ember által készített dolgot meglátogassanak. Ez volt a Hattyú.

§   Temporális paradoxonok és az időutazás szabályai

Az idő lineáris nézete az, amikor az emberek úgy tekintenek az időre mint egy egyenes vonalra: ami megtörtént már, az a múlt; ami most történik, az a jelen; és a jövő pedig azon dolgok és események gyűjtőfogalma, amelyek még nem történtek meg. A legnagyobb kihívás egy időutazásos történetnek úgy bemutatni az eseményeket, hogy ne kerüljön temporális paradoxonok hálójába, azaz ne legyenek az időutazásban ellentmondások.

A temporális paradoxon, egy paradox szituáció, amit maga az időutazó okoz a múltban elkövetett tetteivel. A legnagyobb ilyen paradoxon a Nagyapa-paradoxon. Ez arra keresi a választ, hogy ha az időutazó megölné saját nagyapját, ezelőtt mielőtt az apja megfogant volna; vajon az időutazó megszűnne létezni? És ha az időutazó megszűnne, akkor mégis ki ölné meg a nagyapát?

Desmondnak látomásai voltak Charlie haláláról, és mindenesetben közbelépett. Azonban minden sikeres mentőakció után Desmondnak újabb villanása volt Charlie halálának egy alternatív változatáról. Ez azt bizonyítja, hogy lehetséges hogy a Charlie halálának körülményei változtathatóak, azonban a végeredmény mindig ugyanaz: Charlie-nak meg kell halnia. Mert az "univerzum kijavítja önmagát".

Daniel Faraday, aki felnőtt életének egészét áldozta az időutazás tanulmányozására, később azt állítja "Nem módosíthatsz semmit; nem tudnál, még akkor sem, ha megpróbálnád; nem működne... ami történt megtörtént."

Amikor Desmond tudata 1996-2004 között ugrált elment Oxfordba, meglátogatni Faradayt. 8 évvel később Desmond ismét elment Oxfordba, hogy megtalálja Faraday anyját - mindezt Daniel kérésére. Azonban Faraday-nek eredetileg nem lehetett emléke az első találkozásról. Ez egy paradoxonhoz vezethet, hiszen két emlék ütközik itt össze, az egyik aki emlékszik a találkozásra, a másik, aki pedig nem. A készítők azonban rafináltak, úgy döntöttek, hogy Faraday a radioaktív sugárzás miatt tudatzavarral, emlékkieséssel küszködik. De az is lehet hogy ez az univerzum javítóképessége lenne?

Az eternalizmus egy filozófiai irányzat, ami elutasítja az idő hagyományos felfogását (múlt-jelen-jövő). Az eternalista szerint a múlt is és a jövő is reális. Az eternalista szerint múlt eseménynek lenni nem egyéb, mint korábban történni, mint ahogyan rá referálok, és jövőbeli eseménynek lenni semmi egyéb, mint későbben történni, mint ahogyan rá referálok. Az eternalizmusban, az esemény az idő egy előre meghatározott pontjában fog megtörténni. A múlt, jelen, jövő terminusok nem jók az idő speciális relativitása végett. Az utóbbi azt a jelenséget fedi le, amikor úgy érezzük, hogy ha boldogok vagyunk és jól érezzük magunkat, az idő szinte repül; máskor pedig, ha unatkozunk, vagy várunk valakire akkor vánszorog. Ebben a filozófiában minden anyag és energia az univerzumban statikus, mozdulatlan. Bár első hallásra ellentmondásnak tűnik, de pontosan ez teszi lehetővé az időutazást. Gondoljunk csak bele, például az idő lineáris voltában különböző Sawyerek (a gyermek James Ford, a zuhanás előtti Sawyer, a zuhanás utáni Sawyer, James LaFleur) miatt alakul az ki, hogy van ahol nincs Sawyer (az időutazást követően Sawyer az eredeti időből eltűnik), és vannak olyan időzónák ahol Sawyer-túltengés van (amikor látják Claire-t szülni az erdőben, akkor a Szigeten két Sawyer van; vagy 1977-ben Sawyer elmondja, hogy eszébe jutott, az hogy megakadályozza a szülei halálát, holott már akkor is élt). A eternalizmus világában, az úgynevezett Block Universe-ben mindig is egy Sawyer van legyen bármennyi idős, és jelenjen meg bárhol (és bármikor), mert az időt nem egyenesként tekinti.

A prezentizmus szintén egy temporális filozófiai irányzat. Szerintük az egyetlen reális idő a jelen. Létezni, csak az létezik, ami most, azaz a jelenben létezik. Az idő csak az adott pillanatban létezik. Előtte és utána felváltja a múlt, jövő és jelen fogalmát. Sayid megöli a gyermek Benjamint, miUTÁN rájön, hogy a felnőtt Ben egy gyilkos, és miELőTT a gyermek Ben felnőhetett volna. Itt nincsen paradoxon, mert a halál csak egy időleges határ, és az élet energiája megóvja magát. Azaz lehet, hogy a fiatal Ben műtétre szorul, de a felnőtt Ben életereje ettől függetlenül tovább létezik (mint Jacob), maximum csak némiképp megöregedett.

Ez az elmélet talán megmagyarázza Locke és Christian halál utáni létét, mert már a testük halott, életük energiája folytatódik. Kihasználva a Sziget különleges sajátosságait újraegyesült az energia és újraalkották magukat.

Ugyancsak ez az elmélet talán megmagyarázza a fiatal Ben lelövését, és az idősebb Ben eszméletlenségét. Úgy tűnik ugyanis, amikor Richard beviszi a gyermeket a templom falain belülre, hogy megmentse az életét; az idősebb Ben is felébred. Vajon az élet energiája teszi?

§   A tudat időugrása

Daniel Faraday bemutatta Desmondnak, hogyan tudja a patkányának tudatát előre utaztatni az időben. Ezt egy általa elkészített gép segítségével tudta megvalósítani. Ennek szerkezetnek számunkra ismeretlen szintű radioaktív sugárzása van. 2.342-re kellett beállítani, és 11 Hertzen kellett rezegnie, ahhoz hogy a kísérlet eredményes legyen. Eloise, a patkány ezt követően képes volt végigfutni a labirintus egyik végétől a másikig, annak ellenére, hogy Faraday még nem tanította meg neki az útvonalat. Később az állat elpusztult, agyi ütőértágulatban, aneurizmában.

Sem Desmond Hume, sem George Minkowski nem volt kapcsolatban a Faraday gépével az időutazásukat megelőzően. Mindenesetre utaltak rá, hogy a Sziget közelsége okozhatott időbeli, temporális kieséseket. A Szigetre csak egy pontosan meghatározott irányban lehet ki- és bemenni; ha valaki eltér ettől az iránytól annál jelentkezhetnek a tünetek. Desmond tudata véletlenszerűen ugrált 2004 (december 24) és 1996 között. Faraday felvilágosította, ahhoz hogy a tudata elviselje ezt a megterhelést, szüksége van egy állandóra, akivel, vagy amivel mind a két időzónában fel tudja venni a kapcsolatot. Az állandónak különlegesen fontos szerepe kell legyen az alany életében. Desmond Penelope Widmoret választja állandójának. Mikowski nem éli túl az utazásokat, Faraday pedig naplójában feltünteti, hogy ha balul sülnének el a dolgok Desmond lesz az ő állandója.

§   Az emberi test tér- és időutazásának bizonyított esetei

Amikor Benjamin Linus 2004. december 31-én elfordította a jeges teremben található kereket, önmagát a Szahara sivatagban találta, tíz hónappal később 2005. október 24-én. A kerék elforgatásának eredményeképpen a Szigeten maradt túlélők véletlenszerű "ugrásoknak" köszönhetően utaztak az időben, egészen addig, amíg John Locke ismét el nem tekerte a kereket, de ezt követően Locke szintén a Szaharában találta magát.

Amikor a kereket elforgatták vakítóan fehér fény tört fel a kút mélyéről. Minden ezt követő időutazás során az utazók az éles fényt, és a szélsőségesen erős jellegzetes hangot észleltek. Idővel az ember szervezet képtelen alkalmazkodni a különleges eseményhez. Fejfájások és orrvérzések jelentkezhetnek. Daniel magyarázata szerint az orrvérzések gyakorisága és intenzitása összefügg a Szigeten töltött idő hosszúságával. Charlotte pár elejtett mondatából sejteni lehetett, hogy a gyerekkorát vagy annak egy részét a Szigeten töltötte, a Charlotte most is megjegyezte, hogy kiskora óta nem vérzett az orra. Miles orra vérzett másodszorra, ő abszolút nem emlékezik Szigeten töltött időre, bár mikor Faraday rákérdezett, Mr. Straume elbizonytalanodott. Juliet immár 3. éve a Szigeten van, az ő esete nagyjából érthető.

Más emberek, akik nem vettek rész az időutazásban (Ethan Room, Richard Alpert, Danielle Rousseau) nem észlelték a jelenségek közül egyiket sem, azonban Desmond Hume úgy tűnik igen.

§   Az ugrások
Első ugrás (2001 és 2002 között):

Túlélőink a nigériai kisrepülőgép lezuhanásának napjára ugrottak. Azaz 2004 előttre. Ethan meglőtte John lábát, majd meg akarta tudni, hogy hányan vannak még a kisgépen. John elmondta, hogy Ben őt nevezte ki a Többiek vezetőjének, de Ethan mindezt nem hitte, és megpróbálta lelőni John-t, ám a Sziget közbelépett, és ugrott egyet. Az első ugrással meg van magyarázva az, hogy miért várták a Többiek oly nagyon John-t, és hogy miért mondta Ben, hogy tudta, hogy Locke jönni fog.

Második ugrás (2005 vagy később):

Este van. A kisgép le van esve a hegyről. A Hattyú be van robbanva. 2005. januárjában vagy azután vagyunk. Richard Alpert jön elő a dzsungelből, és helyrerakja John lábát -- teljesen fel van szerelkezve, tudta, hogy Johnt meglőtt lábbal fogja megtalálni. Richard átadja azt az iránytűt, melyet a 'Cabin Fever' (4x11) visszapillantásában láthattunk, mondván, hogy mikor John legközelebb találkozni fog Alpert-tel, adja vissza neki az iránytűt, mert ő nem fogja megismerni a kopaszt. Továbbá, elmondja, hogy ahhoz, hogy minden helyre jöjjön a Szigeten, Johnnak meg kell halnia. Ugrás.

Harmadik ugrás (2001 és 2002 között):

A kisgép újra fent a hegyen. A motra még füstölög. És a Hattyú újra a helyén. Semmi kráter. 2001 és 2004. szeptember 22.-e között vagyunk. Desmond bent a bunkerben. Itt tudjuk meg, hogy lényegében bármi radikálisat is csinál akármelyik szigetlakó, azt a Sors nem engedné meg. Ha Desmond nem ismerte fel Sawyert első találkozásukkor, akkor most nem fognak találkozni. Bármennyit is dörömbölhet Sawyer a Hattyú ajtaján. Ám, amint Sawyerék elmentek, Daniel is bekopogott -- és lám csodát, az ajtó kinyílt, és egy fegyveres, sárga védőruhás Desmond jött ki. Daniel megpróbálta elmondani Mr. Hume-nak, hogy ő csodás módon különleges, rá nem hatnak a Sziget szabályai, és hogy Desmond meg kell keresse Dan anyját, aki Oxfordban van, és az a neve, hogy... De nem, Faraday nem fejezhette be a mondatát, mert a Sziget ugrott.

Negyedik ugrás (1954):

1954. John Locke születése előtt 2 évvel. DHARMA előtt egy bő 25 évvel. Mégis, a Többiek lenyilazzák a megmaradt túlélőink többségét. De mitől félnek? Miért kell megölni az ismeretleneket? Azért, mert a Többieken és a túlélőkön kívül mások is vannak/voltak a Szigeten. A DHARMA előtt. Ezen emberek az Amerikai Egyesült Államok katonái, akik fegyverteszteket végeztek a Csendes óceán déli részén. Egyik ilyen küldetés épp a Szigeten kellett volna lezajlódjon, ám miután a 18 főből álló csapat megérkezett a Szigetre és felállította a tábort meg a bombát, az Ellenségek megölték mindannyiukat. Ezek után megtámadták a túlélőinket, mert azt hitték, hogy ők újabb katonák.

Danielt elviszik a hidrogénbombához, a Jughead-hez, mivel a tudós azt mondta, hogy képes hatástalanítani a bombát. Azonban miután megvizsgálta, azt mondta, hogy el kell ásni, és akkor nem lesz semmi gond. Mivel Ellie, a felügyelője nem hitt neki, Daniel kénytelen volt elmondani, hogy azért tudja mindezt, mert a Sziget 50 év múlva még megvan. Ugyanakkor John felkereste Alpert-et, átadta neki az iránytűt, melyet a második ugráskor kapott tőle, és meg akarta tudni, hogy hogyan lehet elhagyni a Szigetet -- ám választ nem kaphatott, mivel a Sziget továbbugrott.

Ötödik ugrás (2004. november 1.):

A katonák által felállított sátrak mind eltűntek. A csapat elindult az Orchid irányába. Besötétedés után, ahogy Sawyerék a dzsungelen vágtak keresztül, John meg- pillantott egy fény- oszlopot, és rájött, hogy mikorra ugrott a Sziget: 2004. november 1., Boone halálának és Aaron születésének napjára. Ennek megfelelően Sawyer tanúja lett Claire szülésének, és megpillantotta minden vágyának tárgyát: Kate-et. Ám mielőtt még megfordult volna a fejében, hogy menjen és ölelje át a nőt, a Sziget ugrott egyet.

Hatodik ugrás (2005 vagy később):

Éjszakából hirtelen nappal. Egyre erőteljesebbek az ugrások. A csapat kiért a partra, és lám, ott az elhagyott táboruk. 2005 elején lehetünk. A mentőcsónak nem volt a helyén, ám Miles észrevette, hogy a part másik felén egy kenu található. Johnék gyorsan kieveztek a vízre, az Orchidhoz akartak menni -- ám útközben feltűnt egy másik kenu, melyből rálőttek hőseinkre. Juliet visszalőtt, eltalálva egyiket, majd az ég kivilágosodott, és huss -- a Sziget tovaugrott.

Hetedik ugrás (1988. november 18.):

Hihetetlen erős vihar. Johnék alig tudtak kievezni a partra, ám amint kiértek, roncsokat találtak -- francia feliratú roncsokat. 1988. Danielle és csapata érkezésének időpontja. Kint a vizen a francia nő kutatócsapata kihúzott egy személyt egy vizen lebegő fadarabról: a személy nem más, mint Jin. A vihar elültével a francia felderítőcsoport tagjai partra értek, és készülödtek letáborozni, míg a fiatal Danielle Rousseau bemutatkozott Jinnek.

A francia csapat Jinnel együtt elindult a rádiótoronyhoz, ám útközben megtámadta őket a Védelmi Rendszer. Montandot behúzta a Templom alatti menedékébe, a többiek pedig utána mentek. Jin még épp meg tudta akadályozni, hogy Danielle is lemenjen Cerberushoz, mikor a Sziget tovaugrott.

Nyolcadik ugrás (1989. január 3. és 17. között):

Az ugrás után Jin egyedül találta magát a Templomnál. Egy hegyre kiérve azonban megpillantott egy fekete füstoszlopott a partról. Leérve a partra, megtalálta Lacombe és Brennan holttestét, majd szemtanúja volt Robert kivégzésének. Danielle azt gondolta a koreairól, hogy ő is megfertőződött, ezért megpróbálta megölni -- szerencsére a Sziget ugrott.

Kilencedik, tizedik és tizenegyedik ugrás (ismeretlen):

Az ugrások egyre intenzívebbek lettek, és közelebb kerültek egymáshoz. Jin találkozott Sawyerékkel, majd együtt elindultak az Orchid állomás felé. Ezután két ugrás következett rögtön egymást követően, mely következtében majdnem mindenkinek vérezni kezdett az orra. Charlotte az előzetes jobbulását követően hirtelen újra rosszul lett, és össze-vissza beszélt. Állapotát megpecsételte a következő ugrás.

Tizenkettedik ugrás (2005 vagy később):

A vöröskét és Danielt hátrahagyva Johnék továbbmentek. Szerencsére egy olyan időben voltak, mikor az Orchid állomás létezett. Ám mire odaértek, a Sziget újra ugrott.

Tizenharmadik ugrás (A Kút és az Orchid megépítése között):

Mivel az Orchid állomás eltűnt, John, követve Charlotte tanácsát, megkereste a Kutat, és elkezdett leereszkedni a Kerékhez. Félútnál a Kút belséjéből fehér fény tört fölfelé: a Sziget ugrott.

Tizennegyedik ugrás (A Kút megépítése előtt):

Charlotte hosszas mellébeszélés után életét vesztette Daniel karjaiban. Eközben John, mivel elengedte a kötelet az ugrás előtt, lezuhant, eltörve a lábát. Johnt a Keréknél Christian Shephard köszöntötte, és elmondta, hogy nem Ben kellett volna elforgassa a Kereket, hanem John -- viszont a hibát még rendbe lehet hozni. John visszatette a Kereket a tengelyére: ezt viszont egy újabb ugrás követte.

Az ugrás előtt, a földfelszín fölött tartozkodó Sawyerék megpillanthatták a Szobrot, teljes pompájában.

Tizenötödik és egyben utolsó ugrás (1974):

Az utolsó időugrás a hőseink szerint az eddigi legerőteljesebb volt, egy igazi földrengéshez hasonlított. Miles közvetlen az ugrás után észrevette, hogy a fejfájása eltűnt és az orra sem vérzett, tehát a Sziget időben megállapodott.

Charlotte teste az utolsó ugrással nem ment Danielékkel, tehát a vöröske az ókorban maradt, mikor a Szobor még teljes pompájában a parton álldogált.

§   Az emberi test tér- és időutazásának bizonyított esetei

Az időutazás legyen az tudati, vagy testi ugyanazokkal a tünetekkel rendelkeznek: orrvérzés, fejfájás, emlékezetkiesések, és legrosszabb esetben agyi aneurizma által okozott halál. Ezek a tünetek személyenként más és más gyakorisággal és intenzitással jelentkeznek, ezt pedig attól függ, hogy az adott páciens mennyi időt töltött a Szigeten. Minél többet, annál korábban jelentkeznek a tünetek.

Az első tünet az orrvérzés. Kezdetben egy enyhe vérzés figyelhető meg, de az idő előrehaladtával, és az időutazások gyakoriságával egyre erőteljesebb a vérzés. Ez mellett szinte párhuzamosan fejfájás jelentkezik, ami szintén egyre elviselhetetlenebb.

Az orrvérzés mellett az időugrások egy másik mellékhatása az elme összezavarodottsága, az emlékezőképesség gyengülése. Charlotte elmondta Faraday-nek, hogy már nem emlékezik az anyja lánykori nevére, majd miután összeesését követően magához tért, először nem is ismerte meg a férfit.

§   Mellékhatások
Orrvérzés

A Sziget 3. ugrásával együtt Charlotte orra vérezni kezdett. Elsőre csak egy kis orrvérzés volt, egy fejfájással társítva, nem tűnt komolynak -- mégis, miután észlelte, Daniel aggódva figyelte a nőt. A negyedik ugrás után Charlotte orrából ömleni kezdett a vér, és a nő eszméletét vesztve összeesett. Egy órán belül a vöröske helyrejött, a fejfájása is enyhült, és a következő ugrások után orrvérzése nem jelentkezett. Viszont három erőteljes ugrás után Charlotte összeesett, látszólag az elméje össze-vissza ugrált idők között, majd meghalt.

A 4. ugrás után Miles-nak is enyhén vérezni kezdett az orra, majd Juliet is csatlakozott.

Daniel magyarázata szerint az orrvérzések gyakorisága és milyensége összefügg a Szigeten töltött idő hosszúságával. Charlotte pár elejtett mondatából sejteni lehetett, hogy a gyerekkorát vagy annak egy részét a Szigeten töltötte, a vöröske most is megjegyezte, hogy kiskora óta nem vérzett az orra. Miles orra következett, ő abszolúte nem emlékezik Szigeten töltött időre, bár mikor Faraday rákérdezett, Mr. Straume elbizonytalanodott. Juliet immár 3. éve a Szigeten van, az ő esete nagyjából érthető.

Emlékezőképesség

Az orrvérzés mellett az időugrások egy másik mellékhatása az elme összezavarodottsága, az emlékezőképesség gyengülése. Charlotte elmondta Faraday-nek, hogy már nem emlékezik az anyja lánykori nevére, majd miután összeesését követően magához tért, először nem is ismerte meg a férfit.

Charlotte-on kívül Daniel-nek voltak problémái az emlékezetével. A vöröskével próbálta edzeni az elméjét nem sokkal a Szigetre kerülése után, kevés sikerrel.