TBNÖLSÖLY
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a menüpont a legfrisebb ABC-s részek fényében van megírva, így aki nem látta a 3. évad fináléját, a 'Through the Looking Glass'-et, az ne nagyon olvassa a menüpontot...
A Szigeten tevékenykedik egy rendkívül rejtélyes csoport, akik nem csak gyerekeket, hanem felnőtt embereket is elrabolnak, beolvadnak a túlélőink közé, sőt, nem válogatva az eszközökben, akár gyilkolnak is. Nesztelenül, mezítláb járnak a dzsungelben, minek következtében nem hagynak nyomokat. Őket nevezte el Danielle Rousseau 'A Többiek'-nek, s a túlélŐink azóta is ezt a nevet használják.
Először a 'Solitary' című részben hallunk róluk, a Sayid-ot fogva tartó Rousseau-tól. A nŐ elmesélte Sayid-nak, hogy a Többiek rabolták el az ő lányát, Alex-et, egy héttel a születése után.
Az 'Ellenségek' elnevezést a DHARMA Kezdeményezés adta azoknak az embereknek, akik hamarabb a Szigeten voltak, mint ők, vagy akik a Szigeten születtek. Eddig egy ilyen személyről tudunk: Richard Alpert. Az Ellenségeknek van egy különleges képességük, mi szerint nem öregszenek, hisz Alpert az 1980-as években ugyanúgy nézett ki, mint 2004-ben.
Az Ellenségekhez csatlakoztak a Kezdeményezés egyes tagjai, és együtt elvégezték a Tisztogatást. Így hát, a Tisztogatás után az Ellenségeket már Többieknek nevezzük.
Tisztogatásnak nevezték el azt az eseményt, amikor az Ellenségek kiírtották a DHARMA Kezdeményezés tagjait. Ez az esemény a végkifejlete volt annak a hosszú távú konfliktusnak, mely a DHARMA Kezdeményezés érkezésével kezdődött. Míg a Többiek tisztelték a Szigetet, a DHARMA kihasználta a Sziget adottságait, különlegességeit, állomásokat építettek, és nem kívánt kísérleteket végeztek. Mindezt az Ellenségek nem nézték jó szemmel, ezért megpróbálták elűzni a DHARMA Kezdeményezés embereit. Többször fegyveres konfliktus tört ki a két csoport között, az Ellenségek többször sikeresen átjutottak a Szónikus Kerítésen. A Tisztogatás alkalmával az Ellenségek nagy mértékű gázbombákat engedtek be a Barakkokba, meggyilkolva a Kezdeményezés majdnem minden egyes tagját. Bár az esemény pontos esztendeje nincs tisztázva, azt tudjuk, hogy december 22.-én, Ben születésnapján, 4 órakor kezdődött. Ekkor Ben egy gázbombával megölte az apját, és otthagyta a DHARMA kocsiban. Mire visszaért a Barakkokhoz, a társai mind halottak voltak, és az Ellenségek már elfoglalták a házkomplexumot. Ezek után a holttesteket bedobták egy tömegsírba, és hagyták elrohadni normális temetés nélkül.
Mivel a DHARMA Kezdeményezést 1987-ben bezáratták, nagy okunk van feltételezni, hogy a Tisztogatás e esztendőben történt, hisz Danielle - aki 1988-ban érkezett a Szigetre - azt állította, hogy mióta ott van, nem látott egyetlen élő lelket sem. Ha a Tisztogatás nem 1987-ben történt, hanem Danielle érkezése után, akkor a nő bizonyára összefutott volna vaegy Kezdeményezéses tudóssal, vagy akár a személyzettel.
A Galaga a tengeralattjáró, melyet a DHARMA Kezdeményezés használt, hogy hozza a Szigetre az új tagokat. A Sziget körül van pár dokkoló helység, például a Pala Ferry, vagy akár a Tükör állomás víz alatti dokkolója, ezért feltételezhető, hogy a tengeralattjárót a Sziget körüli utazásokra is használták. Miután a Tisztogatás megtörtént, a Többiek átvették a hatalmat a Galaga felett is, és - meglepő módon - ugyanarra használták, amire a DHARMA Kezdeményezés: emberek toborzására.
Benjamin Linus, az apja, valamint még egy kisebb csapat mind a Galaga-val érkezett a Szigetre, ahogyan Mikhail Bakunin is, és Juliet is. Egy víz alatti jelzőfény segít a tengeralattjárónak a Sziget megtalálásában.
Ben hiába figyelmeztette Johnt, a férfi elment a Galagahoz, és felrobbantotta, elvágva az egyetlen kiutat a Szigetrol.
Először azt hittük, hogy a Többiek civilizálatlanok, vadak és barbárok. E tévhitet támosztotta alá több megjelenésük, például mikor elrabolták Walt-ot az 'Exodus, Part 2'-ban, vagy mikor Tom elbeszélgetett Jack-ékkel a 'The Hunting Party'-ban. Később Kate a Személyzet állomáson talált pár szakatt ruhát, valamint megtalálta Tom álszakállát is. Mint kiderült, a Többiek nagyon is civilizáltak, és egy saját kis társadalmat építettek ki. A harmadik évad során betekintést nyerhettünk a Többiek valódi életmódjába, ezáltal megismerkedtünk a Hydra állomással, a kisebb szigettel, valamint a Barakkokkal.
Köszönet a fordításért Joshuajb-nek! Forrás: LOSTPedia.
A Barakkok (továbbiakban a Falu) egy biztonságos hely a Szigeten, elhelyezkedése egy kráter-szerű völgyben van. A földfelszínen kis házak és másféle épületek is vannak, villanyenergiával és vízzel ellátva, ugyanakkor számtalan földalatti berendezés is megtalálható. Bár eredetileg a DHARMA építette, a falut egy ideig a Többiek használták, majd később elhagyták, egy ismeretlen helyre költözve.
A Falut először Dr. Mark Wickmund említette a Gyöngy állomás tájékoztatójában. A videóban Wickmund elmondta, hogy amikor vége a 8 órás munkaidőnek, a dolgozó menjen a Pala Ferry-hez, és onnan elviszik a Faluhoz. A leírtak, és a Lángban talált DHARMA térkép miatt egyértelművé válik, hogy a Falut először a DHARMA munkások használták pihenőhelyként.
Amikor legközelebb látjuk, kb. 24 évvel a videó készítése (1980) után, már a Többiek lakják a modern falut.
A Láng állomáson Sayid talált egy térképet, ami megmutatta a Barakkok pontos helyét. Az arab túlélo szerint a térkép mutatta az elektronikai- illetve adatkábelezést, ami a Láng állomástól fut egy, 'a Falu' nevezetű helyhez. Azt is mondta, hogy a Falu kis házakból és épületekből áll, elég vízzel és energiával ellátva egy egész községhez.
A Falu a főszigeten található, egy kráter-szerű völgyben, pár hegy mögött. Körül van véve egy szónikus kerítéssel, ami bárkit megöl aki közé lép, még a Védelmi Rendszert (Fekete Füstöt) is távol tartja. Az 'A Tale of Two Cities' című epizód elején Ben azt mondja Goodwin-nak, hogy hogyha siet, akkor egy óra alatt odaér a farokrész túlélőihez. Eszerint a Falu viszonylag közel van a Sziget északnyugati partvonalához.
Az is lehet, hogy el van zárva a Sziget többi helyeitől. A Gyöngy állomásban dolgozóknak el kellett menniük a Pala Ferry-hez, ahhoz, hogy vissza tudjanak menni a Faluba. Ezek szerint, ha van egy út ami közvetlen a Gyöngytől a Faluig vezet, az már nem használható.
A DHARMA térkép azt is mutatja, hogy a Falu nyugatra van a Láng állomástól, mivel a térképen lévő iránytű szerint fölfele van észak. Ez azonban eltér a logikától, mert ha Goodwin egy órán belül el tudott jutni a farokrész túlélőihez, akkor a Szigetnek az északi részén kellene lennie a Falunak. Ez ellentmond a Rejtett Térképpel, mert aszerint a Láng állomás a Sziget közép-nyugati oldalán van, ezért a Falu még nyugatabbra lenne, és közel se lenne a farokrész zuhanási helyszínéhez. Viszont, ha a térképen az iránytű rosszul van odarajzolva, azaz ha dél lenne fönt észak helyett, az eltérés eltűnik. Az is lehetséges, hogy a Szigeten lévő mágneses erők (a Hattyú...) miatt rosszul ismerte fel északot az iránytű.
A térképen lévő vonalas mérték szerint a Falu kb. 1 mérföld, megközelítőleg 1.6 kilóméter hosszú.
A Lángban talált térkép és más képek szerint 18 darab hasonló stílusban épült sárga épület van.
- Kb. 6 ház van a nyugati oldalon egy csoportban. Úgy tűnik az egyik épület a nyugati aluljáró végzőpontja.
- Van egy másik 6 házas csoport délen. A legkeletebbi épület a keleti aluljáró végzőpontjának néz ki.
- Az utóbbiak és az északi főút között van egy 5 házas csoport. A legészakabbi épület az északi aluljáró végzőpontja.
- Keleten egy nagyobb épület van, ez valószínűleg Ben háza.
Ezek az épületek kör alakú mintában helyezkednek el egy kisebb terület és egy Norfolk fenyő körül. A házak között nincsenek nagy utak, csupán gyalogutak, ösvények.
Juliet háza a Falun belül található. Itt tartják a Könyv-klubbi összejöveteleket is. Ez egy sárga, egyemeletes ház. A LOST újság 9. számában, Scott Cobb festménye mutatja, hogy a háznak fa teteje van, található benne egy televízió készülék, egy étkező asztal, és egy szoba ahol a könyv-klub összejövetelek zajlanak. Egy konyha is látható volt, egy folyosóval együtt ami valószínűleg a hálószobához és fürdőszobához vezetett.
Juliet dolgai közt vannak:
- A "Downtown" című zeneszám Petula Clark-tól, amit a könyv-klub találkozás előtt hallhatunk.
- A "Speaking in Tongues" című szám a Talking Heads-től. Ezt egy másik CD tokba helyezte.
- "Carrie" című könyv Stephen King-től, amely Juliet kedvenc könyve.
Ben háza szintén a Faluban található. Az 'A Tale of Two Cities' című epizód elején Ben kijön a házából megnézni az Oceanic Airlines 815 replülőgép kettétörését. Azóta kicsit át lett alakítva ahhoz, hogy a tolókocsis Ben kényelmesen tudjon közlekedni. Most már egy elektromos ágy is megtalálható a házban, amit a 'The Man From Tallahassee' című részben láthattunk. Ugyanabban a részben Locke beszél a modern életmód előnyeiről amit a Többiek élveznek, például a villany, a víz, és a csirke a hűtőben. A házban sok a fesmény, különböző helyekről a Szigeten. Ezekkel legalább két szoba tele van. A LOST újság szerint Ben háza két szintes, így eltér az összes többi háztól.
A szabadidő szoba tele van izgalmas játékokkal. Van egy backgammon játék, egy csocsóasztal, a "Mouse Trap" című társasjáték, és két játékgép. A 'The Man From Tallahassee' és a 'Left Behind' című részekben Kate-et ebben a szobában tartják fogva a Többiek.
A főtermet csak a 'The Man Behind the Curtain' című epizód visszapillantásában láthatjuk: a Többiek vagy lebontották, vagy megsemmisítették. Az újoncok legelőször ide jöttek, megnézhették a Barakkok tájékoztatóját, valamint megtudhatták feladatukat. Ezek után minden új tag kap egy injekciót, valószinűleg a Fertőzés megelőzése végett.
A DHARMA Kezdeményezés épített egy iskolát is a Barakkok közelébe, ahol a Kezdeményezés személyzetének gyerekeit tanítják. Az iskola fel van szerelve egy jelzőrendszerrel, mely figyelmezteti a tanulókat és a tanítót, ha betörnek az Ellenségek. Abban az esetben, ha ez megtörténik, a gyerekek elbújnak a padok alá, valamint egy páran bezárják, leláncolják a bejárati ajtókat. A tanítónak gyors hozzáférése van egy puskához.
A játszótér a kinti kis téren van amit a Faluban lévő házak vesznek körül. Jacket itt láttuk focizni Tommal és Juliettel a 'Par Avion' című részben. Sayid-ot itt tartják fogva a 'The Man From Tallahassee' című részben, egy hintához láncolva 3 napig.
A tó valószinűleg közel van a Faluhoz, a rakpartról lehet felismerni a partján. Nem olyan nagy mint a Pala Ferry, és úgy tűnik csak egy hajót bír el egyszerre. A tengeralattjárót itt tartották a 'The Man From Tallahassee' című részben. A tó a biztonsági kerítésen belül van, ezt mutatja a Lángban talált térkép. A tavat napfényben először a 'One of Us' című részben látjuk. Valószínűleg van egy vízalatti alagút, természetes vagy mesterséges, ami összeköti a tavat az óceánnal, így a tengeralattjáró a nyílt vizekre is ki tud evezni.
Amíg Jack Benre vigyázott, addig a Többiekkel is élt. A Többiek megengedték Jack-nek, hogy az egyik házukban lakjon amíg ott tartózkodik. Ez a ház tele volt biztonsági kamerákkal, hogy mindig tudják figyelni Jack-et. A házban van egy kis folyosó, amely egy nagyobb lakószobához vezet, ahol zongora is van. Nem tudni ki élt ott Jack előtt, lehet, hogy az egyik halott - pl. Ethan Rom, Goodwin, Colleen és Danny, Bea Klugh vagy esetleg Sabine.
A szónikus kerítés egy hanghullámok kibocsátásán alapuló szerkezet, mely körbeveszi a Barakkokat. A kerítés egyenletesen elhelyezett oszlopokból áll, ám maga a gát az oszlopokon elhelyezett félgömbök, melyek magas frekvenciájú hanghullámokat bocsátanak ki. A hullámok hatása csupán két oszlopnyi tér között érezhető, ígyhát Sayid, Kate, Locke és Rousseau sikeresen átmehettek az oszlopok fölött.
A hanghullámok intenzitását különböző fokozatokra lehet beállítani: három fokozat van - a fekete, amikor ki van kapcsolva a kerítés, a zöld, amikor be van kapcsolva, de nem halálos mértékre, és a piros, amikor a kerítés halálos hanghullámokat bocsát ki.
Ha egy ember besétál két oszlop közé, amikor az nem halálos fokozatra van beállítva, a kibocsátott hanghullámoktól elpattannak a fülében az erek, a szája habzani kezd, majd eszméletét vesztve összeroskad. Egy bizonyos idő után azonban magához tér, és napok múlva már teljesen jól van. Az oszlopokból kibocsátott magas frekvenciájú hanghullámok nem csak az embereket képesek megölni. A 'Left Behind' című epizódban, amikor a Védelmi Rendszer üldözi Julietet és Kate-et, a doktornő bekapcsolja a kerítést, amin szétterül a Szörny. A Védelmi Rendszer képtelen áttörni az oszlopok között, így hát hangos csikorgó hangok hallatása után távozik.
Az ál-tábor először a 'Three Minutes' című részben bukkan fel, mikor a Többiek elfogták Michaelt, és elvitték őt ebbe a táborba.
Legközelebb a 'Live Together, Die Alone'-ban láthattuk ismét, amikor Sayid Desmond vitorlásával megközelíti a tábort, és bemegy: üres. Senki sehol. Még a táborban látott állomás, az Ajtó se igazi: a bejárati ajtók mögött szikla van.
E tábort valószinűleg a Többiek építették, azért, hogy becsapják a Szigeten rekedt embereket (mint a túlélők), és elhitessék velük, hogy rossz körülmények között élnek, és hogy primitív halászok. A tábor egy sziklás partra épült, és a felső részénél egy különös sziklaképződmény áll, amelynek a közepén egy lyuk tátong. Kalyibái (jurtákhoz hasonlatos) favázra erősített textil- és bőrdarabokból állnak. Itt-ott olyan alkalmatosságok vannak, amelyeken halat szárítottak.
Jacob háza a sűrű dzsungel mélyén található, úgy egy napi járásra a Többiek ideiglenes sátorozóhelyétől. A ház igazából egy fülke, egy faház, melyet az 1800-as évek elején építhettek, ígyhát érthető, hogy miért olyan rozoga: tönkretette az idő.
Ben felhívja Locke figyelmét, hogy ne kapcsolja fel az elemlámpáját, mert Jacob nem szereti a technológiát. A házacska mellé egy lámpa van felakasztva. Ben elveszi, meggyújtja, és kopog, majd bejelenti, hogy bemegy egy "vendéggel" együtt.
Amint bemennek, Ben elkezd beszélni egy láthatatlan alakkal - Jacobbal -, aki a terem közepén levő üres széken kéne üljön. A házban Jacob székét leszámítva még van 2 karosszék, egy üres asztal, pár üveg színes folyadék, valamint egy kép egy kutyáról.
Mikor Locke felkapcsolja az elemlámpáját, a ház és a benne levő dolgok elkezdenek rezegni, Ben elejti a lámpát, ami meggyújtja a házat, egy ablak betörik, a karosszék pedig mozgásba lendül.
A Templom egyike a még nem látott területeknek a Szigeten. Ben szerint ez egy nagyon régi hely, ahová a Többiek tartottak, miután elhagyták a Barakkokat. Richard Alpert kell elvezesse a népet a Templomhoz.
Danielle azt mesélte Sayidnak, hogy a Többiek elrabolták a kislányát, a megszületése után egy héttel. A francia nő még azt is mondta, hogy a Szigeten tartózkodása alatt sohasem látta a Többieket, csupán hallotta őket, ahogy suttognak. Danielle Rousseau lánya, Alex Ben lányaként nőtt fel, és abban a tudatban él, hogy az édesanyja halott.
Azonban a 'Through the Looking Glass' című epizódban Alex találkozik Danielle-el, és látszólag hamar megbékél a tudattal, hogy édesanyja él, és hogy ezentúl vele élhet.
Claire-t Ethan Rom, a Többiek egyik kéme rabolta el, és vitte a Személyzet állomásra, ahol vizsgálatok keretében tanulmányozták a születendő babáját. Alex megszöktette Claire-t, akit Danielle megtalált, és elvitt a tábor közelébe.
A Többieknek azért kellett Claire, mert azt hitték, veszélyben van, hisz minden állapotos nő a Szigeten meghal.
Miután Michael, Jin, Sawyer és Walt kihajóztak a második tutajjal, az éjszaka leple alatt egy csónak érkezett a tutajhoz. Látszólag halászok voltak a csónakban, ám hamar kiderült, hogy ez nem így van, hanem a négy ember a Szigetről jött, a csónakkal együtt, és Walt-ot akarták elvinni. Amikor közölték szándékukat Michael-ékkal, Sawyer pisztolyt vett elő, ám az egyik hamarabb cselekedett, vállanlőve a férfit. Egy másik pasas megfogta Walt-ot, átvitte az ütött-kopott csónakra, és elmentek. Egy nő egy molotov koktélt dobott a tutajra, amitől az felrobbant.
Később azonban a Többiek elengedték Michael-t Walttal együtt, azzal a csónakkal, amivel elrabolták a fiút.
A farokrész túlélőit már az első éjszaka megtámadták a Többiek, elrabolva 3 felnőttet. A Szigeten töltött 12. héten a Többiek újra megtámadták a farokrészbelieket, elrabolva 9 embert, köztük a gyerekeket. Sokkal később Cindy Chandler, az utaskísérő egyszerűen eltűnik.
A nőt és még pár farokrészbelit, köztük a gyerekeket is, láthattunk a 'Stranger in a Strange Land' című epizódban. Látszólag semmi bajuk, sőt... Úgy néz ki, most már a Többiekkel vannak.
Michael egyeséget kötött a Többiekkel, ami abban állt, hogy hogyha Michael kiszabadítsa Ben-t (akkoriban még csak Henry Gale) és elviszi a Többiekhez Jack Shephard-et, Kate Austen-t, James Ford-ot és Hugo Reyes-t, akkor kap egy csónakot, és elhagyhatja a Szigetet. Michael meg is teszi: megöli Ana-Lucia-t és Libby-t, kiengedi Ben-t, és úgy tűnteti fel, mintha a fogoly gyilkolt volna. A temetések után az öt ember elindul a Sziget másik felére, ám a Többiek elkapják és elkábítják őket. A Pala Ferry-nél Bea Klugh elengedi Hurley-t, hisz neki az a feladata, hogy megmondja a túlélőknek, hogy soha sem mehetnek a Pala Ferry-hez. Miután Hurley távozik, Ben, ígéretét betartva elengedi Michaelt, majd zsákokat húznak a túlélők fejére, és elviszik őket a Hidra-szigetre.
Ben parancsára Juliet beszivárgott a túlélők közé, azzal a szándékkal, hogy kiderítse, mely nők terhesek. A sátrakat, melyekben az állapotos nők alszanak, meg kellett jelölnie fehér kővel, hogy Ben csapata el tudja rabolni azokat a nőket. Juliet azonban elárulta Bent és a Többieket, és elmondta Jacknek mire készül a csoportja. Jack egy tervet eszelt ki: felrobbantják az érkező csapat tagjait. Danielle segítségével dinamitot helyeztek el a sátrak közelébe. Három fegyveres férfi hátra kellett maradjon: Sayid, Jin és Bernard.
A úlélők terve majdnem bejött, hetet a Többiek közül meg is öltek. A maradék három túszul ejtette a három túlélőt, ám azok Sawyer, Hurley és Juliet segítségével megmenekültek.
A legelső fegyveres ütközés túlélő és Többi között akkor történt, amikor Ethan bosszút akart állni amiért a túlélők nem akarták visszaadni Claire-t. Az A-Csapat csapdába csalta Ethant, majd mielőtt kikérdezhették volna, Charlie lelőtte.
A második fegyveres ütközet akkor volt, amikor Tom, és még pár ember elvitte Walt-ot. Sawyer elő akarta venni a fegyverét, ám az egyik ember hamarabb cselekedett, vállon lőve Sawyert. Egy nő egy molotov koktélt dobott a tutajra, felrobbantva azt.
A harmadik fegyveres ütközet akkor történt, amikor Michael csapdába csalta Jack-éket. Kate észrevette, hogy kettő a Többiek közül követi őket, és Sawyer-rel együtt rájuk lőttek. Sawyer el is találta az egyiket, aki azonnal meghalt.
A negyedik fegyveres ütközet akkor történt, amikor Colleen és még pár ember elvitték Desmond vitorlását. Sun meglőtte Colleent, akit a Hidrában Jack már nem tudott megmenteni. Sun meg akart menekülni a vitorlásról, így kimászott, ám Tom meglátta, és rálőtt - szerencsére nem talált.
Az ötödik fegyveres ütközet akkor történt, amikor Sayid, Kate, Locke és Danielle megtalálták a Láng állomást. Sayid be akart menni, ezért fegyver nélkül közelítette meg a házat, ám Mikhail Bakunin vállon lőtte. Később azonban ő maga hozta helyre a lőtt sebet.
Miután Kate, Locke és Sayid megérkeztek a Faluhoz, Kate bement Jack-hez, ám azt nem tudta, hogy a Többiek figyelik a férfit. Nem sokkal később pár fegyveres ember betört a házba, és elfogták Sayidot és Kate-et. Locke ez idő alatt Ben házában tartózkodott, túszként ejtette Alexet és Bent, majd felrobbantotta a tengeralattjárót.
A heted ütközet akkor volt, amikor Mikhail felbukkant Desmond, Charlie, Jin, Hurley és Naomi közelében. Bár fegyver nem sült el, Desmond fenyegette Mikhailt egy jelzőpisztollyal. A konfliktus véget ért, amikor Mikhail felajánlotta orvosi segítségét Naominak.
Mikor Ben 10 tagos csapata megérkezett a túlélők táborába, hetet megöltek Sayidék, azonban a három hátramaradt túlélőt túszul ejtették. Ben parancsát követve Tom a homokba lőtt, amikor Ben azt kérte, hogy ölje meg a túszokat. A konfliktus véget ért, amikor Hurley elütötte Ryant a DHARMA kocsival, Jasont megölte Sayid, Tomot pedig meggyilkolta Sawyer.
Egy kilencedik és tízedik fegyveres ütközet történt, amikor Desmondra rálőtt Mikhail. A két férfi leúszott a Tükör állomásba, ahol Ben azt a parancsot adta Mikhailnak, hogy ölje meg a Tükör legénységét, mivel nem engedhetik meg, hogy a titok kiderüljön. Mikhail megölte Greta-t, és halálosan megsebesítette Bonnie-t. Ekkor Desmond meglőtte Bakunint egy szigonypuskával. Később azonban Mikhail helyrejött, és egy gránátot robbantott fel az állomás egyik ablaka előtt - Charlie megfulladt.
Eddig két esetről tudunk, amikor biztosan egy a Többiek közül ölt meg egy túlélőt.
Ethan megígérte, hogy hogyha nem kapja vissza Claire-t, minden nap megöl egyet a túlélők közül. Ígéretét betartva Steve-vel kezdte. A férfi minden egyes csontját eltörte. Úgy néz ki, hogy az óceán felől támadt.
Ana-Lucia Nathan-re gyanakodott, azt hitte, hogy ő a kém. Mivel Goodwin tudta, hogy előbb-utóbb Ana-Lucia rá fog jönni az igazságra, kitörte Nathan nyakát, és a holttestet eltemette valahová.




