Tudomány

A LOST írói úgy alkották meg sorozatukat, hogy a lehető legközelebb legyen a valósághoz, vagy legalábbis annak hasson. Ennek érdekében bevetettek mindent, ami mozgósítható, és beleszőhető a történet cselekményébe. Így fordulnak elő benne filozófusokra utaló nevek, irodalmi hivatkozások, de helyet kap egymás mellett a vallás és a tudomány is.



Felbukkanások

Az első évadban Danielle Rousseau elárulja, hogy egy tudományos társasággal érkezett a szigetre, valamint megtudjuk hogy Dr. Leslie Arzt gimnáziumban tanít.

A második évadban a tudomány és a hit ember került összetűzésbe; a Hattyú állomás tájékoztatóvideójában a meteorológia, a pszichológia, a parapszichológia, a zoológia és az elektromágnesesség tudományos kutatásai jelennek meg, ráadásul a Rejtett Térképen számos fizikai egyenlet jelenik meg.

A harmadik évadban megismerhetjük Julietet, aki különleges terhességi-kutatóként csatlakozott a Többiekhez. Desmond egy fizika professzorral beszélget az időutazás lehetőségéről. Arzt önmagát második Charles Darwinként emlegeti, merthogy annyi eddig ismeretlen rovarfajtát fedezett fel a szigeten.

Daniel Faraday fizikus, Charlotte Lewis pedig kulturális antropológus. Daniel bebizonyítja egy kísérlettel, hogy a szigeten lassabban telik az idő, mint a külvilágban. 1996-ban Daniel egy Eloise nevű egérrel tanulmányozta az időutazást. Előtte pedig magán és Theresán hajtotta végre a kísérletet.

Tudományágak
Fizika

A fizika a legszélesebb értelemben vett természettudomány, amelyből több ág vált ki a tudomány fejlődése során. A fizikusok az anyag tulajdonságait és kölcsönhatásait tanulmányozzák az elemi részecskék szintjétől a világegyetem egészéig. A fizikai jelenségeket matematikai modelleken keresztül igyekeznek kvantitatív módon megérteni. A fizika szoros kapcsolatban áll a többi természettudománnyal, kiváltképpen a kémiával a molekulák tudományával.

A fizikusok és kémikusok között széles az egyetértés affelől, hogy a fizika törvényei írják le a legalapvetőbb szinten az összes kémiai kölcsönhatást.v Történetesen sok fizikus úgy tartja, hogy a fizika az egyetlen alapvető természettudomány. Érvelésük a következő: minden természettudomány - biológia, kémia, geológia stb. - az anyaggal foglalkozik; minden anyag atomokból áll; a fizika írja le az atomok dinamikáját és belső szerkezetét. Ennek a fizikacentrikus nézetnek a kiterjesztése mély filozófiai következményekhez vezethet. Például ha valaki elfogadja, hogy az emberi agy vezérli az emberi viselkedést, és ha elfogadja, hogy az agy atomokból áll, amiknek a viselkedését a fizika teljes mértékben leírja, akkor érthető módon megkérdőjelezheti, vajon az embernek van-e szabad akarata, amivel irányíthatja tetteit. Mindenesetre a fizikának nem feladata filozófiai kérdések megválaszolása.

LOST-ban: Daniel Faraday fizikus, a Rejtett Térképen sok fizikai egyenlet szerepel.

Meterológia

A meteorológia (régies nevén légtüneménytan, hát nem bájos?) az időjárási folyamatokkal és előrejelzésekkel foglalkozó tudományág. A meteorológiai jelenségek megfigyelhető időjárási események, amiket a meteorológia tudománya magyaráz meg. Ezek az események a Föld légkörében található változóktól függenek. Ilyen például a hőmérséklet, a légnyomás, a páratartalom, valamint ezen változók kölcsönhatása egymásra egy adott időn belül. A Földön megfigyelt időjárási események nagy része a troposzférában játszódik le.

LOST-ban:

  • A DHARMA a Hattyú tájékoztatófilmje alapján foglakozott e tudományággal is
  • a Vihar állomás neve
  • a szélsőséges időjárási jelenségek a Szigeten

Pszichológia

A pszichológia az emberi gondolkodással és viselkedéssel foglalkozó tudomány. A pszichológia születését a legtöbb pszichológiatörténeti könyv 1879-re datálja és Wilhelm Wundt nevével kapcsolja össze. Az azóta eltelt idő során sokban formálódott a pszichológia: több egymás mellett létező elméleti irányzat született, megalakultak a főbb kutatási területek, és az alkalmazott területek száma is megemelkedett. A pszichológiát napjainkban is sokan azonosítják a gyógyító szakmában foglalkoztatott pszichológusok tevékenységével. A pszichológia viszont nem kizárólagosan az emberek lelki jóllétével foglalkozó gyógyító tudomány, hanem az emberekre jellemző mindennemű folyamatok megértésére törekvő diszciplína is. A terápiás szakma csak egyetlen része annak, ahol a szakképzett pszichológus elhelyezkedhet. A pszichológia aktív kutatói szerepet vállal olyan kevésbé közismert területeken is, mint például a humanoid észlelés (látás, hallás, tapintás stb.) tanulmányozása, a tanulás és emlékezet törvényszerűségeinek feltárása, a nyelvelsajátítás folyamatának leírása, a matematikai gondolkodás megértése stb.

LOST-ban:

  • A Gyöngy állomás elsődleges funkciója
  • Ben manipulációi
  • Hurley-t és Libby-t egyaránt a Santa Rosa Elmegyógyintézetben kezelték
  • Christian Shephard az Anoním Alkoholisták társaságába járt

Parapszichológia

A parapszichológia a pszichológia azon része, amely olyan pszichológiai jelenségekkel foglalkozik, amelyek jelen ismereteink szerint nem tartoznak a természeti törvények által igazolt és alátámasztott jelenségek közé. A parapszichológia telepátiával, a médiumi megszállottsággal, spiritisztikus jelenségekkel a természeti törvények körébe vonás céljaiból foglalkozik.

LOST-ban:

  • Walt feltűnése ott, ahol lehetetlennek tűnik (astral projetion, asztrális kivetülés)
  • a suttogások, Walt képessége (clairaudience, tisztánhallás)
  • előérzetek, látomások, álmok, a Szörny képessége, hogy belelásson az emberek múltjába, Charlie halálát követően Aaron sírni kezd (clairvoyance, tisztánlátás, vagy telepátia)
  • Isaac Rose kezelője valamint a Sziget különös gyógyító ereje (hitgyógyítás)
  • Rose miután Jack újraélesztette érzi, hogy férje még él, Charlotte Malkin halálakor találkozott Yemivel (halálközeli élmény)

Zoológia

A zoológia, azaz állattan az állatok rendszerezésével, állatfajok és közösségeik megismerésével foglalkozó tudomány, a biológia résztudománya.

LOST-ban:

  • Jegesmedvék
  • Cápakísérletek
  • Nyúlkísérletek
  • A Hidra állomás fő feladata
  • A Sziget változatos élővilág, ami között sok eddig ismeretlen faj is található

Botanika

A botanika (másnéven: növénytan) a növények rendszerezésével, anatómiájával, működésével és ökológiájával foglalkozó biológiai tudományág.

LOST-ban:

  • Látszólag az Orchidea állomás egy botanikai kutatóhelység volt


Elektromágnesesség

Az elektromágneses kölcsönhatás, vagy elektromágnesesség az elektromágneses mező fizikája. Az elektromágneses mező az elektromos és mágneses mezők által létrehozott, a tér teljességét betöltő hatásmező. Míg az elektromos mező a statikus elektromosságot előidéző töltés eredménye (amely elektromos vezetőben elektromos áramot hoz létre), addig a mágneses mező az elektromos töltés mozgásából származik (mint egy elektromos vezetőben folyó áram) és az állandó mágnesekhez hasonló mágneses erőben nyilvánul meg. Az "elektromágnesesség" kifejezés az elektromosság és mágnesesség közeli kapcsolatára utal. Például a mágneses mező változása elektromágneses indukciónak nevezett elektromos mezőt hoz létre, amely lehetővé teszi olyan hétköznapi eszközök létezését, mint az áramfejlesztő generátorok (és dinamók), villanymotorok és transzformátorok. Az elektrodinamika az elektromágnesesség és a mechanika közös területe, amely az elektromágneses mezőnek az elektromos töltésű részecskékre gyakorolt mechanikai hatásait tanulmányozza.

LOST-ban:

  • A Szigeten az iránytű nem a valódi északot mutatja, hanem eltér
  • A Hattyú állomáson található erős elektromágneses mező
  • A 815-ös járat szerencsétlenségét is elektromágneses kisülés okozta
  • A Tükör állomás a Szigetről kimenő elektromos jeleket blokkolja
  • A rádiótorony valószínűleg hosszúhullámú jelekkel sugároz
  • A második évad végén látható elektromágneses kisülés

Kémia

A kémia vagy vegyészet az anyagok minőségi változásaival foglalkozó természettudomány. A modern fizika eredményeinek hatására azonban ez a definíció csak úgy állja meg a helyét, ha magának az anyagnak a fogalmát terjesztjük ki. A 20. század második felétől már nem csak a korpuszkuláris (kézzelfogható) jellegű entitásokat tekintjük anyagnak, hanem például a gravitációs mezőt, a fényt is; ez -leegyszerűsítve- abból következik, hogy az energiát az anyag egyik megjelenési formájának tartjuk, amit az E=mc2 összefüggés fejez ki. A kémia napjainkban szorosan kapcsolódik a többi természettudományhoz: a fizikához, biológiához, matematikához, földrajzhoz; eredményei nélkül elképzelhetetlen a modern orvostudomány, és a műszaki tudományok alaposabb ismeretéhez is elengedhetetlen. A sokirányú kötődés interdiszciplináris tudományok egész sorát eredményezte (fizikai kémia, biokémia, stb.), melyeknek szintén egyre növekvő jelentőségük van. A kémia alaptudomány, alkalmazott tudomány és kísérleti tudomány egyben.

LOST-ban:

  • A Vihar állomáson mérgező gázokkal kísérleteznek, vélhetőleg kémiai hadviselés céljából